2021-ben másfél billió dollárt költöttek a cégek digitális transzformációra világszerte. Idén az előrejelzések szerint 1.800 milliárddal, 2025-ben pedig már várhatóan 2.800 milliárd dollárral számolhatunk. De mik pörgetik ezeket a felfoghatatlan méretűre nőtt IT-büdzséket? Egyrészt a pandémia kihívásaira létrehozott megoldások, mint a távmunka, a kiberbiztonság és az egészségmegőrzés – másrészt viszont olyan újdonságokkal is számolhatunk a vállalati techtrendek között, mint a metaverzum, illetve a kreatív mesterséges intelligencia.

AI

A vírushelyzetre reagálva a globális elemzésekből látható az is, hogy habár a különböző techeszközökre és a vállalati szoftverekre fordították a legtöbbet a cégek, a digitalizáció is egyre nagyobb jelentőséggel bír. „A számok arról tanúskodnak, hogy a technológiai innovációk katalizátorai már nem kizárólag az IT-osztályok és a fejlesztő kollégák, egyre több projekt és pénzügyi támogatás érkezik az üzleti elemzők és a menedzsment oldalról. Ez fontos előrelépés, mert azt mutatja, hogy a cégek gondolkodásában végre a megfelelő helyre került a digitalizáció, mint a piaci sikerek és a hosszú távú versenyképesség záloga.” (Laczkó Gábor, Stylers Co-founder)

2022: okosabb, kreatívabb, meta

A legtöbb vállalat a digitalizációra reagálva eszközölt különböző fejlesztéseket: így bővültek a felhőszolgáltatások – hiszen ki kell szolgálni a home officeban dolgozó munkatársakat -, megerősítették az IT-rendszereket a cégek adatvagyonának védelme végett, és a hibrid munkavégzés támogatása érdekében számos applikáció és belső kommunikációs platformot hoztak létre. A következőkben 5 olyan trendet emelünk ki, amelyek a 2022-ben meg fogják határozni a vállalati technológiák szféráját.

1. Metaverzum
2021. utolsó hónapjaiban a Facebook miatt már mindenki számára ismerősen csenghet a metaverzum kifejezés, de a vállalati szféra is foglalkozik már virtuális valóságalapú megoldásokkal egy ideje. 2022-ben talán már megtudhatjuk, milyen egy mesterséges VR tárgyalóban megbeszéléseket tartani, és úgy prezentálni, mintha fizikailag is jelen lennénk – ezzel együtt pedig talán már leáldozóban is van a Zoomnak és a Teamsnek?

2. Kreatív mesterséges intelligencia
2022-ben még nagyobb teret kap a generatív mesterséges intelligencia – az a fajta technológia, amikor két, egymástól tanuló AI dolgozik együtt, akik már nem csupán létező anyagokat (szövegek, fotók, videók) digitalizálnak, hanem teljesen új tartalmakat hoznak létre. Ez az újítás forradalmasíthatja a mérnöki munkafolyamatokat, hiszen az AI képes akár másodpercek alatt 3D-s modellt generálni egy 2D-s alkatrészből.

3. Döntéshozó analitika?
Lehetőség nyílik az AI bevonásába a szervezeti döntéshozatali folyamatokba is: bármilyen adathalmazból könnyen készíthetők elemzések és modellek, illetve a különböző szcenáriók kimenetele is könnyen megjósolható az alkalmazásával. Ennek segítségével a vállalatok könnyebben alkalmazkodhatnak a bizonytalan üzleti környezethez, hiszen a lefuttatható prognózisok átláthatóbbá teszik a helyzeteket; ezen kívül pedig akár a szubjektív tényezők is kiküszöbölhetőek egyes döntéseknél.

4. Óriási érték a Big Data
Ahhoz, hogy a vállalatok megláthassák az igazán fontos összefüggéseket, és hatékonyan használhassák fel az összegyűjtött információkat az üzleti lépésekhez, olyan adatfeldolgozó platformra lesz szükségük, amely minden eddiginél fejlettebb. Ehhez pedig nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a Big Data lehetőségek kiaknázására, az adathalmazok rendszerezésére.

5. 100%-os érintésmentesség
Egyre több szolgáltató végez fejlesztéseket annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a teljes mértékben digitális ügyfélélményt: nyilvános felhőn keresztül történő interakciók, ahol nincs szükség személyes találkozásra és fizikai kontaktusra. És hogy miért éri meg a vállalatoknak? Versenyképesség fenntartása, költségoptimalizálás, csökkenő idő- és erőforrásigény – csak néhány azokból az előnyökből, amelyeket a fejlesztés biztosítani tudna a cégek számára.

A jövő szakembereinek ára van

Az AI- és felhőmérnökök, illetve az adattudósok a legkeresettebb szakemberek között vannak, de természetesen a továbbiakban is szükség van olyan Full-Stack és DevOps fejlesztőkre, illetve agilis projektmenedzserekre, akik folyamatosan képzik magukat. A következő évtizedek újításait széleskörű tudással és tapasztalattal rendelkező, emellett pedig kreatív és nyitott gondolkodású fejlesztők hozzák el – a tudásra pedig nem sajnálják a pénzt a vállalatok: a Ranstad felmérése szerint az angol adatszakértők havi átlagfizetése 2022 tavaszára akár a 68.000 fontot (nagyjából 30 millió forint)  is meghaladhatja.

„Már az elmúlt évben is egyre több cég bontogatta szárnyait a digitális toborzás terén, sok helyen megjelentek a chatbotok is, segítve a HR-esek munkáját. A következő időszakban még intenzívebb fejlesztések indulhatnak ebben az irányban, és nem csupán a „hibrid” kiválasztás, hanem a dokumentumkezelés, a belső kommunikáció és a beillesztés terén is. Arra keresnek majd választ ezek a megoldások, hogy hogyan lehet teljes értékű csapatokat formálni olyan kollégákból, akik még soha nem találkoztak.” (Laczkó Gábor, Stylers Co-founder)