Bár sokan nem jósoltak nagy sikert a bizonytalan gazdasági helyzet miatt az idei Black Friday akcióknak, egyértelműen látszik, hogy az e-kereskedelem gyors növekedése a 2020-as ünnepi időszakot is megmentette – csupán a szokások változnak. Az igazi különbség a fogyasztók hozzáállásában nyilvánul meg: többségük sokkal tudatosabb, mint a korábbi években. Egyrészt összehasonlítják az árakat és rendszeresen ellenőrzik a webshopok kínálatát, másrészt az is jól látszik, hogy a megbízhatóság mellett egyre fontosabbak számukra a különleges vásárlói élmények. 

„Kereskedelmi szempontból kulcsfontosságú időszak a Black Friday és az azzal egybefolyó ünnepi vásárlási szezon, így a webshopoknak minden eszközzel a fogyasztók kedvében kell járniuk. Ideje a technológiát kreatív és élményalapú megoldásokra fordítani: egyre több a virtuálisan is bejárható üzlet, sok ruhát felpróbálhatunk online a fényképünk feltöltésével, de minden jel arra mutat, hogy hamarosan akár hangalapú, mesterséges intelligenciát alkalmazó asszisztensek is a segítségünkre lesznek a vásárlásban, az eladókat pedig avatárok helyettesítik a digitális térben. Emellett egyre fontosabb fogyasztói igényként jelenik meg a fenntarthatóság, sokan előnyben részesítik azokat a kereskedőket, akik környezetbarát csomagolásokat használnak vagy éppen részt vesznek valamilyen erre irányuló akcióban.” (Gönczy Gábor, Stylers Group CEO)

Már 2019-ben is közel 7,4 milliárd dollárt költöttek a vásárlók az Egyesült Államokban, és úgy tűnik, az idei ünnepi szezonra 25%-kal nagyobb költést jósoltak szakértők – a világjárvány ellenére. Azonban az egyértelműen látszik, hogy mégis rendhagyó lesz az ide Black Friday – hiszen minden eddiginél nagyobb az érdeklődés az online vásárlás iránt, és a fogyasztók egyre inkább olyan kiszolgálást várnak el a digitális térben, mint az üzletekben.

Fenntarthatóság és vásárlói élmény

A legtöbb vásárló a digitális térben is ragaszkodik azokhoz a kritériumokhoz, mint amelyek alapján a való életben hozza meg döntéseit: azaz szeretnének minél hitelesebb benyomást kapni arról, amit megvásárolnak, illetve ha kérdésük van, arra gyors választ is várnak, és fontos számukra, hogy biztonságos fizetési és és praktikus szállítási lehetőségek álljanak a rendelkezésükre. Ezért a webshopok számára elengedhetetlen a minél magasabb színvonalú vásárlói élmény megteremtése, ehhez pedig mindenképpen innovatív technológai megoldásokban érdemes gondolkodni – a következő években óriási versenyelőny lehet ezek alkalmazása a vásárlókért folytatott harcban. 

A webshopok az ünnepi kereskedelmi szezon alatt óriási nyomás alatt vannak. Annak ellenére, hogy ez minden kereskedő álma, ez a helyzet számos veszélyt és hibalehetőséget rejt magában: ha lassú egy weboldal, összeomlik egy szerver vagy nem tökéletes a mobilos vásárlás, az könnyen vezethet a vásárlók elvesztéséhez. 

Öt tipp webshopod fejlesztéséhez

Teszt a lelke mindennek

A kedvezményes napok kiélezett küzdelmében fontos szerepet játszik a fogyasztói döntések meghozatalakor az oldalbetöltés gyorsasága, valamint a stabil és akadálymentes vásárlási folyamat. Ha ezeknek az elvárásoknak nem tud megfelelni egy webshop, szinte biztosan elveszíti a vevők egy részét. Érdemes előre stressztesztelni a kapacitásokat és megerősített informatikai támogatással belevágni az ünnepi szezonba. 

Mobilra fel

Átlagosan a vevők fele használ mobileszközöket a vásárláshoz, így ma már gyakorlatilag kötelező a mobilra optimalizált és átlátható webshop felület, ahol kényelmes és gyors minden kattintás. Ezzel együtt a mobilalkalmazások által kínált lehetőségeket is érdemes kihasználni az akciók népszerűsítésére, ezen a területen pedig most az Instagram a csodafegyver – fényképes ajándékkatalógussal, speciális ajánlatokkal érdemes bombázni az érdeklődőket – persze célzottan.

Beszélj róla hazai pályán!

A Black Fridayhez kapcsolódó kedvezmények hirdetése döntő fontosságú lehet az óriási zajban, sokan pedig éppen a saját felületeiket nem használják tudatosan erre a célra. Egy látványos és informatív landing page segíti a vásárlókat az előzetes tájékozódásban, főként ha itt is figyelsz a szegmentálásra: kapjanak személyre szabott ajánlatokat a visszatérő vevők, az új látogatókat pedig extra ajándékkal csábítsd vissza az akció napjára!

Az egyszerűség a kulcs

Közhelynek tűnhet, de sok múlhat azon, ha minél gördülékenyebben vezeted át a vevődet a vásárlási folyamaton. Egyrészt annál többet fog nálad költeni, másrészt az ünnepi szezonban is nagyobb eséllyel tér vissza hozzád. A logikus, átlátható lépések mellett az akciós napokon arra is figyelj, hogy az engedmény mértéke, a pontos összegek mindenhol egyértelműen és helyesen szerepeljenek, illetve a rendelés leadása előtt, a végső kosárértéknél is tüntesd fel a teljes megtakarítást.

Egyenesen a célhoz

Minden termékoldalon célszerű olyan opciót kínálni, amely már egy kattintással is egyenesen a megrendeléshez vezet, ezzel lerövidíthető a vásárlói útvonal. Legyen lehetőség a preferált fizetési opcióra, valamint a bankkártya adatok biztonságos tárolására is, így a később visszatérő vevőknek ezzel már nem kell foglalkozniuk. Soha ne engedd el könnyen az érdeklődőt, aki megrendelés nélkül hagyta el kosarat, kapjon automatikus emailt és további ajánlatokat!

*

Ha úgy érzed, további tanácsokra és útmutatásra van szükséged, keress minket bizalommal! Célzott és komplex szolgáltatásainkkal szívesen segítünk, hogy te is megtaláld a vállalatod számára legideálisabb megoldásokat.