Sok bejegyzésünk született már az agilis módszertanokkal, azon belül is a Scrum keretrendszerrel kapcsolatban – a Product Ownerekről viszont ezidáig viszonylag keveset írtunk. Legutóbbi interjúnkban ezért Korponai Leventével (Stylers Group, Operations Manager) és Varga Bencével (Stylers Group, Scrum Master) többek között a Product Owner szerepéről és feladatairól beszélgettünk.

Tulajdonképpen mi a Product Owner szerepe és feladata a Scrum csapaton belül?

Bence: Szerintem az egyik legleíróbb kép, amelyet a Stylers Agile coach-ától is hallhattunk, az a pásztor-pásztorkutya-nyáj hasonlat. Fontos, hogy ne szó szerint értsük ezt, nehogy sértődés legyen belőle, viszont az egész csapatra ennek a kontextusában nézve, jól leírja a szerepeket. A pásztor maga a Product Owner, aki tudja, merre kell menni, ő adja a víziót – ez lehet akár egy terméknek vagy egy termékcsoportnak a célja. A nyáj az a szakértőkből álló csapat, amely létrehozza ezt a terméket, a pásztorkutya pedig a Scrum Master, aki pedig a Product Ownert segíti. Nyilván nem olyan magas a pásztorkutya, mint a Product Owner, tehát nem látja pontosan, merre kell haladni, de azt látja, ha az irány nagyjából stimmel, és azon dolgozik, hogy megvédje a nyájat. Egyrészt, ha az szakadék felé megy, akkor azért ugat vagy harapja le a pásztor lábát, másrészt ha jön a farkas, tehát a csapatra valamilyen külső fenyegetés leselkedik, akkor attól védi meg a nyájat. A Product Owner tehát a pásztor, akinek víziót kell adnia a terméknek és az egész csapatnak, hogy együtt a megfelelő irányba haladjanak. 

Jól gondolom, hogy a csapat irányítása mellett a Product Ownernek legalább ilyen fontos feladata az ügyfelekkel való kommunikáció is?

Levente: Igen, ez pontosan így van. A Product Owner egyik fő feladata, hogy ő szállítsa az információt és a feladatokat a csapat felé, és visszafelé is ő kommunikálja ezeket az ügyfélnek. Ő az elsődleges kapcsolattartó, és nem csak üzleti kérdésekre kell odafigyelnie, hanem mivel az ügyféllel elsősorban ő tartja a kapcsolatot, nagyon fontos, hogy az emberekhez is értsen. Törekednie kell arra, hogy az ügyfelet minél jobban megismerje annak érdekében, hogy megfelelően tudja tálalni neki vagy kérni tőle az információkat. Alapvetően a Product Owner és Scrum Master munkája is nagyrészt kommunikációból áll, ezért elengedhetetlen, hogy az ehhez szükséges készségekkel rendelkezzenek. Egy jó Product Ownernek nem csak precíznek és rendszerszemléletűnek kell lennie, hanem valahol diplomatának is. Üzleti döntésekben segítenie kell az ügyfelet, a Scrum csapatot és a vállalatot is, amelyhez tartozik – nem csak a csapat érdekeit kell kommunikálnia az ügyfél felé, hanem a cég érdekeit is. A Stylersnél jellemzően elég jók a Product Ownerek abban is, hogy felismerjék azokat a kapcsolódási pontokat, ahol after sales jellegű feladatokat lehet végezni. Mindenképpen piros pont egy Product Owner esetében, ha nem csak a projektre tud koncentrálni, hanem azt is észreveszi, hogy hol vannak olyan lehetőségek, amelyekkel a cég tovább tud haladni. 

Hogyan dolgozik együtt a Product Owner a Scrum Masterrel? Mikor tud segítséget kérni tőle?

Bence: Ha röviden akarok válaszolni, akkor: bármikor. Ott kezd a kérdés érdekessé válni, amikor az ügyfélnek nincs rá kerete, de egy teljesen más scope-ot szeretne a projektnek adni, és ilyen esetben a Scrum Masternek és a Product Ownernek közösen kell meghatározni, melyek azok a módszerek vagy akár priorizálási technikák, amelyekkel az ügyfelet olyan belátásra tudják bírni, amely a terméknek előnyös. Előfordul, hogy egy ügyfél nem tudja, pontosan mit szeretne, viszont a Product Owner ott van, képviseli az ő vízióját, és ezt megpróbálja ésszerűen egy termék formájába is átültetni. Amennyiben az az eset áll fenn, hogy a scope megváltozik, és büdzsé is van, akkor ez sokkal egyszerűbb – ugyanis ez a keretrendszer egyszerűen fogja meg ezeket a változásokat, mert hetes vagy kéthetes ciklusokban dolgozunk. Így ha azt mondja a Product Owner, hogy dobjuk ki az eddigi funkciókat, és építsünk egy új terméket, akkor ideális esetben a csapat megbízik abban, hogy ez egy jó döntés. A Product Owner feladata, hogy az ügyfélértéket maximalizálja, a Scrum Master felelőssége pedig ott lép életbe, ha ezzel kapcsolatban súrlódás van. Nyilván, amikor a fejlesztők lelkiismeretesen megírják a kódot, és örülnek annak, hogy valami kézzelfoghatót letettek az asztalra, nem biztos, hogy mindig jól viselik, ha azt mondják nekik, hogy ez innentől nem érvényes, mert van egy új irány – ezt az ellentétet kell feloldani. Abban segíti tehát a Scrum Master a Product Ownert, hogy megfelelően tudja kommunikálni azt, ha változások lesznek a projektben – a csapatnak pedig abban segít, hogy elfogadják, hogy az ügyfélérték maximalizálása a cél. 

Levente: A Scrum Master az emberismeretével tudja leginkább segíteni a Product Ownert, hiszen ő az, aki a leginkább ismeri a csapatot. A Product Owner tudja ugyan a tényeket és a számokat hozni, de nagyon sok múlik azon, hogy ezeket hogyan tálalja az adott csapatnak vagy a csapat valamelyik tagjának – és ebben segíti őt a Scrum Master. Kettejük együttműködése kapcsán azt is fontos kiemelni, hogy a Scrum Master az, aki lehetőséget ad a Product Ownernek ventillálni. Ő is kerülhet nehéz helyzetbe munkája során, hiszen feladata, hogy védőfalat biztosítson a csapat előtt – az ezzel kapcsolatos stressz feloldásában és levezetésében tudja segíteni őt a Scrum Master. 

Milyen a jó Product Owner? 

Bence: Megfordítva a kérdést: milyen a rossz Product Owner? Az, aki csak követi az utasításokat, esetleg egy az egyben átadja a csapatnak az ügyféltől kapott információt, proxyként viselkedik, és nem gondol bele, hogy annak milyen hatásai lesznek a projektre. Ezzel szemben a jó Product Owner megszűri ezt az információt, és átgondolja, hogy mennyire valid egy igény a jelenlegi rendszerhez képest, hova illeszthető be, és milyen átalakítások szükségesek hozzá. Persze a csapatnak a véleményét is kikérheti, hiszen erre vannak például a Backlog refinement nevű alkalmak, ahol ezeket a feladatokat együtt szedi szét a csapat, és átbeszéli, hogy mi velük a teendő. Egy jó Product Owner ért ahhoz az üzleti területhez, amellyel dolgozik, vagy legalábbis törekszik arra, hogy értse azt. Tud priorizálni, illetve felismeri az ügyfél és szervezete működését – ugyanis nem egyszer előfordul, hogy a döntéshozó és aki a funkciót kéri, nem ugyanaz. Ilyenkor fel kell mérni a kapcsolati hálót, el kell jutni odáig, hogy megegyezés legyen az ügyfél szervezetén belül, és edukálni kell őket arról, hogy mit jelent az, hogy MVP. 

Levente: Az edukációval kapcsolatban azt is fontos a Product Ownernek észben tartania, hogy ő az, aki a szakmát képviseli – nem csak a sajátját, hanem a csapatét és tulajdonképpen az egész szoftverfejlesztést is. Ha az ügyfél nem jártas az IT-ban, akkor a Product Ownernek kemény dolga van, hiszen meg kell tanítania az ügyfélnek, hogyan tudja igényeit ennek a területnek a nyelvére lefordítani. Sok múlik azon, hogy a Product Owner megfelelően informálni tudja-e az ügyfelet, hiszen ezen akár a projekt sorsa is múlhat, illetve egyéb problémákhoz vagy belső feszültséghez is vezethet, ha valamiért nem tudja ellátni ezt a feladatot. Egyéni tapasztalat, de úgy gondolom, hogy akkor tudja a lehető legjobban megvalósítani az ügyféledukációt, ha érti azt a területet, amelyen az ügyfél tevékenykedik, hiszen így olyan példákat tud hozni, amelyek relevánsak számára. 

Épp Product Ownert keresünk – szerintetek milyen ember illik a csapatba?

Levente: Mind a Product Ownereknél, mind a Scrum Mastereknél sok tényezőt kell figyelembe venni, ha meg akarjuk találni az ideális jelöltet. Fontos, hogy jól kommunikáljon, de legyen precíz is – ezek nem mindig összpontosulnak egy emberben. A jelenlegi projektjeinket elnézve az előbbit érzem hangsúlyosnak, tehát jó lenne, ha az érkező Product Owner körültekintően végezné a feladatait – viszont az utóbbi sem elhanyagolható. Természetesen nem kell, hogy sales feladatokat lásson el, de nélkülözhetetlen, hogy tartsa a kapcsolatot az ügyféllel és jó üzleti érzéke legyen. 

Bence: Az elmondottakat annyival egészíteném ki, hogy a precizitás közös felelősség, hiszen a csapatnak is ugyanúgy kötelessége a feladatokat felmérni, kérdezni és definiálni fejlesztői szemmel. Amit még kiemelnék az az, hogy nem árt, ha egy Product Owner tud jó kérdéseket feltenni – még ha nem is ért ahhoz a területhez, amelyhez a feladat kapcsolódik, mert esetleg annyira IT, akkor is törekedjen arra, hogy lássa az összefüggéseket, és tegye fel azokat a kérdéseket, amelyeket a csapatnak meg kell válaszolnia, ahhoz hogy közösen már egy tisztább képet lássanak. Másrészt fontos a következetesség és a stratégikus gondolkodás, illetve az, hogy lássa a termék célját, és tudjon priorizálni is. 

Csatlakozz Te is hozzánk!

Ha szívesen lennél nálunk Product Owner, itt jelentkezhetsz!